Kövessen minket a Facebookon!

A mesterséges intelligencia útelágazáshoz érkezett

Az AI (artificial intelligence), a mesterséges intelligencia napjainkra bizony útelágazáshoz érkezett. Nagyjából kétféle kimenetel lehetséges a jelen állapotából. Kérdés, hogy létezik-e igazán jó, igazán helyesnek nevezhető fejlődés ezen a téren? Megnézzük a jelenleg ismert AI ígéreteket, jóslatokat, illetve azt is, hogyan hathatnak ezek a lehetséges kimenetelek a marketing jövőjére.

A kutatók, informatikusok erősen megosztott véleményen vannak, ami az AI-t illeti. A két főbb tábor következőképpen alakul: a hagyományos, logikán alapuló és az idegháló-modellezésen alapuló mesterséges intelligencia hívei állnak egymással szemben. A legfőbb kérdés tehát az, hogy a csúcstechnológia fejlesztése során modellezzük-e az emberi agyat vagy sem? Mit is jelent ez pontosan?


Szimbolikus AI – hagyományos logika


A mesterséges intelligencia kialakulása a Turing-tesztként ismert metóduson alapul. A „szimbolikus AI” arra a széles körben elterjedt feltételezésre utal, hogy az emberi intelligencia logikai állításokra redukálható. Olyanokra, amelyeket a szimbolikus logika megragadhat. A modellezés alapvetően matematikára és például a sakk logikájára épült. Ezáltal az emberi gondolkodás egyértelmű szabályok által vezérelt területeit kezelhető módon tette modellezhetővé a rendszer. A hagyományos AI esetén tehát nagy fejtörést okozhat az, hogy bonyolult, összetett cselekvéseket, melyek nem szabályszerűek, hogyan tudnának utánozni.


A mély tanulás rendszere – idegpályák modellezése


Alternatív megközelítések esetén sem teljesen helytálló az, hogy sikerül lemodellezni az emberi agy hálózatait, különösen, hogy erre elegendő adat sem állt rendelkezésre korábban. Ez a szemlélet sokkal inkább igyekszik inspirálódni a valós idegpályák működéséből, semmint képes lenne ezt utolérni. Statisztikai összefüggések, önkorrekciós lehetőségek és a mély tanulás, vagyis a feldolgozás és a többrétegű csomópontok feldolgozása lehetséges, ezt nevezik deep learning-nek.


Hogyan hathat ez a marketingre?


Egyelőre még nem kell arra számítanunk vagy épp attól tartanunk, hogy a mesterséges intelligenciára bízhatnánk az üzleti stratégiai tervezést. Azonban a fejlődés folytatódásával elérhető lehet az, hogy az AI segítségével bizonyos folyamatok, például kampányoptimalizálás, személyre szabás, adatkezelés bizony leadható feladatokká váljanak a „virtuális munkatárs” számára.

Aki esetleg attól tartana az elmondottak alapján, hogy a mesterséges intelligencia lenyúlja az állását, azokat meg kell nyugtatnunk arról, hogy a technológia közel sem jár még ezen a szinten. Jó szakemberekre igenis szükség van!

Ha pedig a marketing úgy érdekel, hogy AI nélkül kell megoldanod a saját problémáidat, de segítségre szorulsz, akkor keress minket bizalommal!

Forrás: marketingland.com


Szubjektív Média