Kövessen minket a Facebookon!

Jegyárusító funkciót tesztel a LinkedIn!

A LinkedIn egyre több olyan funkciót vezet be, amivel monetizálni lehet a platformot. Először a „Creator Accelerator” programot mutatták be a nagyközönségnek – aminek segítségével a tartalomkészítők pénzt kaphatnak a munkájukért – most pedig egy olyan rendszert terveznek bevezetni, aminek segítségével a platform felhasználói az oldalon belül tudnak jegyeket értékesíteni online konferenciákra.


Megsínylették a cégek a vírust


Egyes felmérések szerint a konferencia piac 2019-ben több, mint 15 milliárd dollár bevételt hozott, ami 2020-ban kevesebb, mint 6 milliárdra csökkent. Egy szó, mint száz: a COVID miatti lezárások során rengeteg cég kényszerült arra, hogy online eseményeket tartson meg. Így ezen időszak alatt a LinkedIn is kiválóan tudta tesztelni azon funkcióját, aminek segítségével 21 millió ember vehetett részt online konferenciákon a platformon belül.

Mivel ekkora sikert aratott az „Events” frissítés, ezért a LinkedIn megkíséreli monetizálhatóvá tenni. Méghozzá azzal, hogy az események szervezőinek lehetőséget biztosít jegyárusításra az oldalon belül.


Csökkennek a korlátozások, ám online konferenciákra még mindig van igény


Jogosan merülhet el a kérdés, hogy „Miért akkor vezetik be ezt a funkciót, amikor egyre kevésbé van igény online konferenciákra?”. A válasz egyszerű: több cégnek is bevált ez a formula az események megszervezésére. Emellett számtalan olyan tartalomkészítő van LinkedIn-en, akiknek sokkal praktikusabb és költséghatékonyabb online eseményeket szerveznie.

A jegyárusító funkció jelenleg folyamatos tesztelés és átalakítás alatt áll. Arról még nincs információnk, hogy várhatóan mikor fog debütálni a nagyközönség előtt.

Segítségre lenne szükséged az online marketing területén csak kersed, hogy hol kezdd? Keress minket és kérdezz bátran!

Forrás: socialmediatoday.com


Szubjektív Média