Kövessen minket a Facebookon!

Új megjelenést tesztel a Snapchat

Új dizájnnal dobbantanának a Snapchat fejlesztői annak érdekében, hogy megkönnyítsék az appon belüli eligazodást. Az új megjelenés a navigációt öt különböző panelra osztja, és egy fekete sávot is integrál a képernyő alján az egyszerűbb kezelhetőség érdekében.


Öt – nem teljesen új – lehetőség


Az újításról először Casey Newton számolt be a The Verge cikkében, melyből megtudhattuk, mire is szolgálnak majd az új navigációs panelek.

Az első a Snap Map nevű funkciót teszi könnyedén hozzáférhetővé, melynek eddig az alkalmazás nem jelölte a konkrét elérhetőségét. A második a chat szekció elérését teszi gyorsabbá, a harmadik pedig a fő kamerát aktiválja egyetlen érintéssel.

A negyedik, Community névre keresztelt funkció teljesen újnak tűnhet, azonban a fejlesztők a jelenleg is elérhető Snap Discover lehetőséget keresztelték át, melynek segítségével az összes, általunk követett felhasználó kontentjei közt böngészhetünk, és ajánlásokat kaphatunk a minket érdeklő tartalmakat illetően.

Az ötödik funkció a Discover nevet kapta. Itt a Snapchat által gyártott, saját, műsoros kontent, valamint az általunk nem követett felhasználók ajánlott tartalmai válnak egyetlen érintéssel elérhetővé.


Egyelőre nem nyilvános, de nem kell sokáig várni


Jelenleg az első és a második valamint a negyedik és az ötödik funkciót a Snapchat egy-egy fül alatt tömöríti, de az új formátum mindegyik számára külön helyet biztosítana. Ami pedig a legfontosabb: sokkal könnyebbé tenné az újonnan érkező felhasználók számára a különböző funkciók közti navigációt.

Az új megjelenés még tesztfázisban van, azonban nagy az esélye annak, hogy a fejlesztők hamarosan élesítik, hiszen az applikációt a legfrissebb statisztikák szerint egyre kevesebben használják, ezért nagy szüksége lenne a megújulásra.

Kérdés azonban, hogy az applikáció az Instagram-hoz hasonlóan képes lesz-e meghaladni önmagát, és hatékonyan alkalmazkodni az új felhasználói igényekhez.

Keress meg minket és mi segítünk az oldalaid kezelésében!

Forrás: socialmediatoday.com


Szubjektív Média