Kövessen minket a Facebookon!

Amire a B2B marketingszakemberek számíthatnak 2021-ben

A B2B szektor igazán látványos fejlődésen megy keresztül az elmúlt időszakban, melyet igazán csak a 2020-as év és a pandémia időszaka tett még változatosabbá. Kiugró magaslatok és sosem látott mélységek között egyre határozottabb válaszvonalak alakultak ki. Megjelentek az úgynevezett digitális lemaradók is.

Persze ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy valaki visszafejlődött a marketing és az eladás tekintetében, sokkal inkább arra mutat rá, hogy a konkurencia, a feltörekvő piaci szegmensek nagyobb iramú fejlődése lekörözte őket. Méghozzá rövid időn belül és hathatós módszerek segítségével. Most egy kis áttekintést adunk az elmúlt és a várható események kapcsán, ami a B2B üzletágat és a digitális fejlődést illeti.


Milyen főbb tendenciákat láthattunk 2020-ban?


Az elmúlt év tapasztalatai alapján két főbb csoportot különböztethetünk meg. Az egyik csoportban azok vannak, akiknek a vásárlói csoportjai sokkal nagyobbak lettek. Akik korábban egy-két emberrel kényszerültek hatékony tárgyalásra, azoknak ma gyakorta 20-40 fős döntéshozói tábort kell meggyőzniük az érveléseikkel. Ők mind részt vesznek valamilyen formában a döntéshozásban. Az is egyre inkább jellemző, hogy emiatt számalapú marketingstratégiákat vetnek be.

A másik csoport, a másik trend az volt, hogy a tárgyalás megkerülésével, kizárólag online, digitálisan döntést hozó vásárlók is nagyobb számban voltak jelen. Vagyis akik kizárólag az online elérhető forrásokra támaszkodva, internetes jelentkezés vagy űrlapok kitöltése nélkül, személyes interakciót elkerülő módon hoztak döntéseket.


Kik azok a digitális lemaradók?


A digitális lemaradók a fenti két csoport viselkedését figyelembe véve tehát azok, akik ezeket a tendenciákat még nem építik be az eladási és marketing stratégiájukba. A megszokott módon próbálnak a kialakult ügyfélkörhöz eljutni. Ezt különösebb veszteség nélkül csak azok tehetik meg, akik hatalmas ügyfélbázissal rendelkeznek, azonban egy idő után, már 2021-ben is látványos visszaesést eredményezhet a korszerű átalakítás hiánya.

A digitális marketing szakemberek 2021-ben helyet foglalhatnak a döntéshozók, az értékesítési struktúrák asztalánál és bizony komolyan beleszólhatnak egy vállalat irányításába, stratégiai tervezésébe. Az online elérés, a célcsoportok bővebb bevonása, elérése kulcsfontosságú lehet a jövő B2B sikereiben!

Ha ilyen területen lenne szükséged segítségre, keress bennünket bátran!

Forrás: marketingland.com


Szubjektív Média