Kövessen minket a Facebookon!

Lenyűgöző közösségi média statisztikák
2018 Q2. I.rész

Az emberek világszerte használják a a közösségi média fő platformjait szórakozási és üzleti célokra. A marketingesek számára a közösségi hálózatok mögött meghúzódó statisztikák lehetővé teszik a stratégialkotást, a ráfordítás megbecslését, valamint a felhasználók pontos célzását. Nézzük, mit árulnak el róluk a statisztikák és hogyan használhatod fel őket a marketing tevékenységeid során! Ezen blogcikkünkben a We Are Social Ltd. 2018 Q2 Global Digital Statshot anyagát vettük nagyító alá.

Tény, hogy az interneten minden egyes kattintás, minden megjelenítés és feliratkozás rögzül valahol. Ez egyszerre hátborzongató és fantasztikusan érdekes. Persze nekünk a Szubjektív Médiánál – és meg vagyunk győződve, hogy a számodra is – inkább ez az utóbbi.

 


Lessünk be a közösségi média statisztikáiba


• A felmérés szerint 2018 áprilisában a világ összlakossága 7,6 milliárd fő

• A népességből több mint 4 milliárdan internetfelhasználók, ez a teljes népesség
54%-a. Tudtad, hogy a tavalyi felméréshez képest, ami 2017. áprilisában volt, 7%-kal vagyis 276 millió emberrel gyarapodott a netezők aránya?

• Az internetfelhasználók közül 3.3 milliárdan aktív közösségi média fogyasztók, ez a szám 2017 áprilisa óta 391 millió emberrel bővült, ami +13 % növekedést jelent.

• A mobilt használók egyedi száma több mint 5 milliárd fő (népesség 66%-a).

• A mobilon aktív social media felhasználók száma is kiugróan magas: több mint 3 milliárd ember! (a népesség 41%-a), ami az előző év Q2. statisztikai adatához képest nagyon intenzív, 14%-os növekedést jelent!

• Az emberek átlagosan 5,54 közösségi média regisztrációval rendelkeznek.

• A kiskereskedelmi márkák 91%-a 2 vagy több közösségi médiacsatornát használ.

• A kis- és középvállalkozások 81%-a használ valamilyen közösségi platformot. Neked már van üzleti oldalad valahol? Ha nincs, itt az ideje, hogy elsajátítsd az alapokat. Kattints és segítünk!

• Az internethasználók átlagosan 7,6 közösségi média regisztrációval rendelkeznek

• Gyakorlatilag 15 másodpercenként születik egy új felhasználó. Ez egy nagyon brutális szám, azt mutatja, hogy mennyire érdemes kiaknázod a közösségi médiában rejlő lehetőségeket. Ha nem ismered a bevételnövelő rafinériákat, kezdj el tanulni vagy válassz tapasztalt segítséget, ügynökséget!

• A Facebook Messenger és a Whatsapp naponta 60 milliárd üzenetet kezel. Ez pedig egy jó ürügy arra, hogy felépítsd a saját üzleti chatbotodat.


Hatalmas potenciál rejlik a közösségi médiában


Azért, hogy lásd a lehetőségeket, tekintsd át a havi aktív felhasználói számokat!

Az óriások:
Facebook: 2.237 milliárd
YouTube: 1.5 milliárd
WhatsApp: 1.5 milliárd
Fb Messenger: 1.5 milliárd
Wechat: 1 milliárd

A sok milliós felhasználói számmal büszkélkedő közösségi médiák:
Instagram: 813 millió
Weibo: 392 millió
LinkedIn: 260 millió
Twitter: 330 millió
Wiber: 260 millió
Reddit: 330 millió
Pinterest: 200 millió
Snapchat: 255 millió


Egy kis érdekesség


Azoknak a 96% -a, akik megemlítenek az online térben egy bizonyos márkát, valójában nem követik az adott márka profilját. Ez azt üzeni neked, hogy semmiképp se keseredj el, ha kevés a lájkolód, hiszen a híred így is futótűzként terjed a világhálón, akár szájhagyomány útján is. Azon viszont érdemes elgondolkodnod, hogy vajon miért nem követnek. Unalmasak a posztjaid? Nem közvetítesz elegendő értéket?
A felhasználók többsége 78%- a ki van akadva, ha nem kap választ a Twitteren egy órán belül. Valószínűsítjük, hogy ez az összes platformon így megy, ezért jó, ha a felhasználók elégedettségének növelése (na és persze az elkötelezettség és az árbevétel növelése) érdekében beizzítasz valakit erre a feladatra.


Lássuk a tartalommarketinges részt!


• A WordPress 91,8 millió blogbejegyzést tesz közzé havonta.
• Az AOL / Nielsen 2011-es tanulmánya még azt mutatta, hogy napi 27 millió tartalmat osztanak meg, ma viszont már 3,2 milliárd képet osztanak meg naponta.
• A top 3 tartalommarketinggel átitatott tartalom a közösségi médiatartalom (83%), a blog (80%) és a hírlevelek (77%).
• A fejlődés pedig még nem áll meg: a B2B marketingesek 89%-a használ már tartalommarketing stratégiákat, ugye nem pont te akarsz lemaradni?


Facebook statisztikák


• A Facebookhoz minden nap 500.000 új felhasználó csatlakozik, ez gyakorlatilag 6 új profilt jelent minden egyes másodpercben.
• Az amerikaiak 68%-a fent van Facebookon. Ám azok sem mentesülnek a Facebook használata alól, akiknek nincs profiljuk, hiszen általában együtt élnek valaki olyannal, akinek van, és az ő profilján keresztül olvasnak bejegyzéseket és nézegetnek fotókat.
• Az átlagos ismerőslista 155 főből áll.
• Óvatos becslések szerint mintegy 270 millió hamis Facebook profil lézeng az online térben.
• A közösségi média óriás 60 millió aktív üzleti felhasználóval bír, közülük 5 millió az aktív hirdető.


Hallottál már a Facebook újdonságairól?


Most, hogy látod, mik pörögnek a közösségi médiában, ugye te is komolyan veszed a marketing feladataidat? Keress fel minket, és hatékony pályára állítjuk a közösségi média felületeidet!

További források:
2018 Q2 Global Digital Statshot
Digital in 2018 Global Overview
Social Media Use in 2018
Facebook users have 155 friends


Szubjektív Média