Kövessen minket a Facebookon!

A Facebook jövőbeli tervei

A Facebook vezérigazgatója, Mark Zuckerberg, elkötelezett ember. Minden év januárjában különleges újévi fogadalmat tesz, mely nem csak saját fejlődéséhez, de a vállalat prosperálásához is hozzájárul.

Ebben az évben sem történt ez másképp, azonban a legnagyobb közösségi oldal vezetője úgy döntött, 2020-ban kiszélesíti a fókuszt. Hosszabb időintervallumra tervez. A megvalósítandó célokat öt pontba gyűjtötte, és bízik abban, hogy ezek segítenek felkészíteni cégét a következő tíz esztendő kihívásaira.


Generációváltás és a privát szféra védelme


Zuckerberg fogadalmában hangsúlyozza, hogy a Facebook megalkotásával egyik célja az volt, hogy olyan platformot biztosítson saját generációja számára, ahol mindenki elmondhatja világról alkotott képét, hallathatja saját hangját.
A jövőben azonban szeretne arra koncentrálni, hogy a Facebook a fiatalok számára is ilyen hely legyen. Ahol Ők is szívesen töltik az idejüket és bátran osztják meg másokkal gondolataikat.

Ennek érdekében azonban a vezérigazgató úgy véli, különös hangsúlyt kell fektetni a privát szféra védelmére, és a publikus posztolás helyett a kisebb közösségek lehetőségeinek kialakítására kell komolyan koncentrálni.


Üzleti és társadalmi lehetőségek szélesítése


Zuckerberg fontosnak tartja, hogy a Facebook által birtokolt platformokon a jövőben a publicitás lehetősége mellett további funkciókkal segítsék a vállalkozásokat.

Ezek közé a lehetőségek közé tartozna az Instagram-os és Facebook-os vásárlás opciójának megteremtése, a Messenger-es ügyfélszolgálati funkciók fejlesztése vagy épp a pénzzel kapcsolatos, tranzakciós lehetőségek kidolgozása is.

A vezérigazgató ezen felül azt is elmondta, hogy a jövőben a platformban rejlő technikai lehetőségeket, valamint a társadalmi és politikai élet szempontjából magas potenciált is szeretné, ha a cég megfelelő mértékben tudná kihasználni.

Utóbbi esetben úgy tűnik, a jelenlegi irányelvek drasztikus újragondolására is szükség lesz, és komolyabb eszközökkel kell felvenni a harcot az egyre nagyobb teret nyerő álhírekkel.

 Vannak ötleteid csak az időd kevés mindennek a megvalósításához? Keress bennünket és segítséget nyújthatunk platformjaid kezelésében!

Forrás: socialmediatoday.com


Szubjektív Média