Új funkciók a láthatáron a LinkedIn háza táján
Akárcsak a többi közösségi média felület, a LinkedIn is gőzerővel dolgozik a saját újításain. Ezúttal a találkozók lebonyolításához nyújtanak segítséget a fejlesztők, ami a LinkedIn esetében kiemelt jelentőséggel bír.
Legyen szó állásinterjúról vagy üzleti megbeszélésről, a jövőben sokkal egyszerűbb lesz azokat megszervezni. Sőt, az applikáció arról is gondoskodni fog, hogy ne feledkezhess meg a fontos találkozóidról. Mutatjuk, hogyan.
Üzleti tárgyalás egyetlen kattintásra
A funkció az üzeneteken keresztül lesz elérhető. Az Availability gombra kattintva beléphetsz majd a naptáradba és hozzáadhatod a fontos eseményt az üres mezőkhöz. A naptár hozzáadása a felülethez azonban más opciókat is rejt magában.
Azt, hogy mikor vagy elérhető, megoszthatod azokkal is, akikkel éppen találkozót beszélsz meg. Ilyen módon ők könnyedén összehasonlíthatják a napirendjüket a tiéddel és hosszas üzenetváltások helyett néhány perc alatt megtalálhatjátok azt az időpontot, ami mindkettőtöknek megfelel.
Minden elérhető egy helyen
A rendszert úgy alakították ki, hogy az a telefonodban már meglévő naptárral lesz összekapcsolva. Így nem kell mindent egyesével újra hozzáadnod, elegendő, ha összepárosítod a kettőt és máris mindent megtalálhatsz majd mindkét helyen.
Emellett lehetőséged lesz arra, hogy a találkozó helyét is az alkalmazás felületén keresztül oszd meg. Csak kattints a Location gombra és válaszd ki az ideális helyszínt a megbeszéléshez. Azonnal elküldheted a partnerednek, aki így a térkép segítségével könnyedén megtalálhatja majd.
Elakadtál a közösségi médiában? Segítségre lenne szükséged az oldalaid menedzsmentjében? Keress fel minket bátran és bízd ránk a felületeid kezelését, hogy igazán profi lehessen a marketinged és még sikeresebbé válhass az üzleti életben.
Forrás: socialmediatoday.com