Kövessen minket a Facebookon!

Videókonferenciák a Facebook-on

Ami 20 évvel ezelőtt még csak sci-fi volt, az ma már az élet szerves része. A videótelefonálás néhány évtizede még annyira távolinak tűnt, most pedig azon megy a verseny, hogy hány emberrel is lehet egy platformon egyszerre beszélgetni.


Most még csak 50, de van ebben még több is


A Facebook április 24-én bejelentette a Messenger Rooms-ot, amin keresztül végre akár már 50 fővel is tarthatunk konferencia beszélgetést egyidőben. Várható volt ez a lépés, hiszen a koronavírus miatt az otthonaikba szorult munkavállalók a maximumra pörgették fel az internet színes palettája nyújtotta videokonferenciák lehetőségeit. Erre a Facebook-nak is reagálnia kellett valamit.


A Zoom után loholva


Miután a Zoom a rossz hírveréseknek köszönhetően valamennyit veszített a népszerűségéből, talán a Facebook-nak lesz esélye, hogy versenybe lendüljön ezen a téren. Van hova sietnie, hiszen a Zoom-ot ma már több, mint 300 millióan használják, még annak ellenére is, hogy sok probléma merült fel a forráskóddal kapcsolatban. Noha arról sem szabad megfeledkezni, hogy a program alapjául szolgáló kódot a Facebook-tól szerezték be.


Biztonság és szórakozás


Zuckerberg állítása szerint a Messenger Rooms biztonságos lesz és a következő néhány héten belül elérhetővé válik a felhasználók számára. A nagy csoportos beszélgetés elindítójának lehetősége lesz arra, hogy behívjon, vagy eltávolítson személyeket a beszélgetésből. Lehet majd játszani és megváltoztatni a hátteret, melyek közül akad majd olyan is, ami 360°-ban vetít ki egy egzotikus tájképet az ember mögé.

Az applikáció működése persze a gyakorlatban derül ki igazán. Az pedig, hogy a versenyben megállja-e a helyét, talán nem is annyira a távoli jövő zenéje. …és a biztonság? Azt pedig meglátjuk vagy nem?!

Keress meg bennünket és segítünk, hogy ne az oldalaid kezelgetésével teljen az időd nagy része!

Forrás: theverge.com


Szubjektív Média