Kövessen minket a Facebookon!

Ismerd meg a fő szempontokat, melyeket érdemes mérlegelni a SEO-költségvetés megállapításakor

2021 februárja és 2022 februárja között 10 százalékkal nőttek a cégek marketingtevékenységre fordított kiadásai, melyeknek 57,1 százalékát tette ki a digitális marketing. De mennyit költenek ebből SEO-ra?


Dollármilliók


A Borrell Associates korábbi jelentése szerint 2019-ben az amerikai vállalatok 73,38 milliárd dollárt költöttek SEO-ra az összes digitális marketingre szánt 776,3 milliárd dollárból – ez nagyjából 9,5 százalék.  Azok a cégek, akik házon belül oldották meg a SEO-t, több költségről és kisebb megtérülésről számoltak be, mint azok, akik harmadik felet alkalmaztak. Tanácsadó és ügynökség igénybe vétele alacsonyabb költségeket és magasabb megtérülést eredményez – állítja a jelentés.


Milyen tényezőket érdemes figyelembe venni a SEO-költségkeret megállapításánál


  • Bevétel: 8000 dollárt havonta, vagy a bevétel 5-10 százalékát érdemes SEO-ra költeni. Az organikus SEO és a PPC-hirdetések jó esetben kiegészítik egymást: a PPC-re szánt büdzsé 25 százalékát érdemes SEO-ra áldozni.
  • Versenyhelyzet: Tartsd szem előtt, hogy a keresési eredmények esetében az első oldalon kell szerepelned, ha azt akarod, hogy a branded igazán számítson. Ha célközönségedet nem könnyű elérni, vagy ha nagy márkákkal állsz versenyben, akik sokkal nagyobb költségvetéssel dolgoznak, keményebben kell dolgoznod, és többet kell SEO-ra költened.

Milyen gyorsan akarod legyőzni a versenytársaidat?


Tulajdonképpen ez határozza meg leginkább a büdzsédet majd. Ha gyorsabb eredményt akarsz, a bevételed 5-10 százalékánál is többet kell SEO-ra költened. Figyelj rá, hogy kit veszel fel alkalmazásba, vagy milyen ügynökséget bízol meg a munkával – kizárólag szakértőkkel dolgozz. A fizetett hirdetések nem maradnak meg a keresési eredmények között, a SEO azonban megőrzi a márka online jelenlétét. Hosszú távon költséghatékonyabb tehát, mivel az optimalizált weboldalak évekig generálhatnak forgalmat.

Érdemes a SEO-ra úgy gondolni, mint a járműre, ami elvisz a jövőbe. Most kell belefektetned a pénzt, de utána már csak fel kell ülni rá, és utazni. Hidd el, hogy megéri.

Segítségre lenne szükséged vállalkozóként a social media jelenlétedben? Ez esetben vedd fel velünk a kapcsolatot!

Forrás: searchengineland.com


Szubjektív Média