Kövessen minket a Facebookon!

Hamarosan megújulnak az Instagram profilok

Miután az utóbbi időben rengeteg újításon és fejlesztésen esett át a képmegosztó felülete, a készítők úgy látták, ideje a profilok kinézetét is rendbe szedni. Az újratervezett kiadást már javában tesztelik és ha minden a tervek szerint halad, hamarosan te is élvezheted majd az újdonságot.
Az Instagram által kiadott közleményben a fejlesztők célja, hogy a felhasználóknak lehetősége legyen arra, hogy még jobban kifejezhessék önmagukat. Ennek a legjobb módját abban látják, ha a profilok felületét is átalakítják, melyben még több izgalmas funkció kap majd helyet.

A régi jó dolgokból nem marad semmi?


Természetesen nem az eddig jól bevált lehetőségeket szeretné elvenni a cég. Éppen ellenkezőleg – ezeknek a bővítésén munkálkodnak bőszen, hogy igazán sokoldalú lehessen a platform felhasználása mindenki számára. Mindezt azonban egy sokkal letisztultabb és átláthatóbb keretben használhatják ki a lelkes instázók. Továbbra is megtalálod majd az olyan fontos információkat, mint a követők száma, a közös követések valamint a képek és a bemutatkozás elrendezése is marad a régiben.

Újdonságok a könnyebbség reményében


A megújult profil felület mind az egyszerű felhasználók, mind az üzleti profillal rendelkezők számára lehetővé tesz majd újabb funkciókat. Külön gombokra kerül a Követés és az Üzenetküldés opció, valamint azt is meg tudod majd tekinteni egy új fülön, hogy kik azok, akiket közösen követtek a profil tulajdonosával. A business userek további gombokkal is bővülnek majd, mint a Directions, a Start order vagy akár az email, így nem csak a vevőkkel való kapcsolattartás, de a vásárlás is jelentősen leegyszerűsödik. Ezek a lehetőségek jelentősen segíthetik a jelenlegi és a leendő vállalkozók munkáját egyaránt.
A teszteléshez az Instagram nagyot álmodott – sok felhasználó számára már elérhető az új kezelőfelület a világ minden táján. Ha pedig minden a tervek szerint halad, akkor talán már december előtt elérhetővé válik minden profilon.
Elakadtál a vállalkozásodban? Keress fel minket és mi segítünk fellendíteni a jelenlétedet a szociális médiában! Szakértő kezek között igazán profi munkával háláljuk meg a bizalmadat.

Szubjektív Média