Kövessen minket a Facebookon!

WhatsApp-on is elérhető már a sötét oldal

A világosról a sötétre való váltás lehetősége végre elérhetővé vált a WhatsApp-on. A sokak által könyörgött módosítás íme megérkezett. A felhasználók boldogan bújhatják az üzeneteiket ugyanazon az app-on úgy, hogy nem kell attól tartaniuk, hogy kifolyik a szemük.

Igen, nagyjából ennyi ennek a szignifikánsnak nem igazán mondható, de mégis talán jelentőségteljes fejlesztésnek a hozománya a való életben. De talán igazuk van azoknak, akik megállás nélkül bombázták a Facebook-ot, hogy végre indítsanak be egy sötétített módot. Mert az egy dolog, hogy a jóval mélyebb árnyalaton sokkal menőbben néznek ki azok a dolgok, amiket olvasunk, az élmény pedig teljesebbé válik, de még élettanilag is sokkal kedvezőbb lehet.


Van jelentősége


A sötét üzemmódban csökkentve van a kék fény használata, ami arra lett fejlesztve, hogy jobban olvashatóvá tegye a nappali fénynél a kijelző felületét. Jóval kisebb fényű környezetben azonban, és itt példaként gondoljunk arra, hogy elalvás előtt még végigpörgetjük egyszer a telefont, ez a kék fény gátolhatja az agyunkat abban, hogy az elalváshoz szükséges melatonint előállítsa, és így nehezebben fogunk elaludni és merülünk mély álomba.


Miért fontos ez?


Egy felmérés bemutatta, hogy a nyolcvanas évek közepe óta folyamatosan csökken a felnőtt korosztályban az alvással töltött órák száma. A modern kori életünket annyi segítő eszköz próbálja meg könnyebbé tenni, hogy az akadályokat egyszerűbben vegyük és kevesebb időt töltsünk el a leküzdésükkel.

Azonban, ha nem alszunk, ezek a dolgok mit sem érnek. Ezzel a változtatással az elalvás előtti üzenetváltás jobban kíméli majd a szemünket és kevésbé fog zavarni másokat is telefonunk világító felülete egy sötét helyen.

Keress bennünket, hogy még több időt szabadíts fel oldalaid kezeléséből!

Forrás: socialmediatoday.com


Szubjektív Média