Kövessen minket a Facebookon!

A Facebook is beszáll a koronavírus elleni harcba

A koronavírus kitörésére válaszul a Facebook is nekifeszült, hogy támogassa az egészségügyben dolgozókat. Igyekszik ügyelni arra, hogy az emberekhez mindig hiteles és megfelelő tájékoztatás jusson el. Mióta januárban a WHO egészségügyi vészhelyzetnek minősítette a koronavírus megjelenését, a Facebook több jelentős lépést tett, hogy segítséget nyújtson a felhasználóknak.


Az információ nem kaphatja el


A Facebook a hírfolyamokban nyújt segítséget a folyamatos tájékoztatással. Többek között azt is ellenőrzi, hogy melyik értesülés származik hiteles forrásból. Segít a felhasználókhoz eljuttatni a pontos információkat azzal, hogy kapcsolatot biztosít a WHO és a helyi egészségügyi minisztérium között. Továbbá tiltja a pánikkeltő hirdetéseket és az olyan reklámokat, amik olyan eddig nem hallott, új csodaszereket promóznak, amik óvnak a fertőzés ellen vagy segítenek a gyógyulásban. Támogatásával ingyenes reklám felületet biztosít a WHO-nak, akik így folyamatosan tudnak tanácsokat adni a megelőzésről és az óvintézkedésekről.


További támogatások


A Facebook kiterjesztette a Local Alerts/Helyi értesítések funkcióját, hogy egy adott régióban a járvánnyal kapcsolatos hírek helyspecifikusan, azonnal megjelenjenek az ott élők vagy a közelben tartózkodók hírfolyamában. A Facebook 2018-ban indította útjára ezt az értesítési funkciót, ami az adott felhasználó közelében történő eseményeket jelzi.

Mark Zuckerberg pedig nem csak a Facebook birodalom erőforrásait fordítja az emberek megsegítésére, hanem adománygyűjtést is indított két külön kutatási alapba, a vírus elleni harchoz.

Forrás: socialmediatoday.com


Szubjektív Média