Újra él a LinkedIn meghívás
A legnagyobb munkaügyi közösségi oldal, a LinkedIn korábban törölte azt a funkciót, mely lehetővé tette a felhasználók számára, hogy kapcsolataikat meghívják vállalati oldalaik követésére. A fejlesztők azonban most úgy döntöttek, több újítás mellett ezt a lehetőséget is újból aktiválják.
Ennek sokan örülnek, mások azonban kevésbé tartják jó ötletnek.
A spam-ek megugró száma miatt törölték
A fentebb említett funkció célja, hogy az oldalon található kapcsolatainknak felajánljuk egy lehetőségét. Azt, hogy csatlakozzanak vállalati profilunk követéséhez. Ezzel azonban többen visszaéltek, így a LinkedIn fejlesztői néhány évvel korábban beszüntették a funkció használatának lehetőségét. Mégpedig abból a célból, hogy gátat szabjanak az oldalt egyre inkább eluraló spam-üzeneteknek.
Újbóli bevezetésével idén májusban próbálkoztak először, azonban a kéretlen meghívások miatt ez is kudarcba fulladt, és a funkciót alig néhány héten belül újból el kellett távolítani.
Most azonban úgy tűnik, az oldal egy harmadik esélyt is ad a meghívásnak. Abban reménykedve, hogy nagyobb sikerrel járnak a profiljukat kéretlen meghívásokra használó felhasználók kiszűrésében. Bevezetnek ugyanis néhány korlátozást annak érdekében, hogy a funkciót a spammerek ne fordíthassák saját hasznukra túlzottan nagy sikerrel.
Nem mindenki használhatja majd
A meghívás funkció a jövőben többek közt csak olyan adminok számára lesz használható, akik kevesebb, mint 500 ismerőssel rendelkeznek a közösségi oldalon. Kapcsolatainkat pedig kizárólag olyan cégek profiljainak figyelésére invitálhatjuk, melyeknek kevesebb, mint 1 millió követője van.
A háromnál kevesebb ismerőssel rendelkező adminok számára a funkció egyáltalán nem lesz elérhető. Amennyiben pedig egy ismerősünk elutasítja a kérést, nem áll módunkban újabb meghívást küldenünk neki az oldalra.
A LinkedIn fejlesztői szerint, ha ez nem is segít teljesen kiszűrni a spam-ek terjesztőit, egész biztosan biztonságosabbá és hasznosabbá teszi a funkciót annál, ahogyan az korábban működött.
Keress minket , ha úgy érzed, hogy elvesztél az oldalaid kezelésének útvesztőjében. Mi segítünk a kézben tartásukban.
Forrás: socialmediatoday.com