Kövessen minket a Facebookon!

Los Angelesben nyit átláthatósági központot a TikTok

A TikTok ezzel a húzással akarja tovább nyújtani a távolságot közte és az ellenérzéseket kiváltó kínai politika között, nagyobb bizalmat remélve a nemzetközi közönségtől. Továbbá biztosítani szeretné a külső szakembereknek a teljes rálátás lehetőségét a mindennapi munkájukra, kihívásaikra és a tartalomkezelésükre.


Amit a kíváncsi okosoknak kínálnak


Szeretnék bemutatni a teljes moderátor rendszert a legelejétől, azaz, hogy hogyan képzik a szakembereiket, hogy az irányelveiknek megfelelően kiszűrjék az erőszakos tartalmakat, amiket technológiailag előzőleg nem sikerült. Továbbá az is bemutatásra kerül majd, hogy az egyszerű felhasználók és a kreatív, sok követővel rendelkezők, milyen tevékenység segítségével hívhatják fel magukra a moderátorok figyelmét, és azokat miképpen kezelik majd ők. Végül pedig, hogy a tartalom, miképpen felel meg az irányelveknek és kerül fel a platformra.


Nem véletlen ez a nyitás


A TikTok körül amúgy is sok kétség lebegett, mivel számos ország fejezte ki aggodalmát a kínai tulajdonú cég felé. Attól tartottak, hogy az adatokat ad át a kínai kormánynak. A tavaly ősszel a The Guardian birtokába jutó dokumentumból bizonyosságot nyert a gyanú, hogy a kínai kormány cenzúráztatta azokat a megosztásokat, amikben szerepelt a Tienanmen tér, a „Free Tibet” vagy a Falun Gong (tiltott kínai vallás). Nem sokkal később decemberben pedig egy másik, a Netzpolitik által lefolytatott nyomozás derítette ki, hogy szintén felsőbb utasításra, el kellett távolítaniuk a fogyatékos felhasználók videóit. Így akarták elejét venni a „cyberbullying”-nak. A hongkongi zavargásokról pedig ne is beszéljünk, mert feltételezések szerint onnan rendesen szűrésre kerültek a feltöltések.

Tehát van mit bizonyítania a társaságnak a nyugatiak előtt. Az új központ megnyitását májusra tervezik, és kifejezetten a tartalom kezelést kívánják bemutatni a gyakorlatban.

Segítséget keresel, hogy könnyebben kezelhesd az oldalaidat,? Keress meg bennünket és mi majd segítünk!

Forrás: socialmediatoday.com


Szubjektív Média